Fanni küldött nekünk egy mesét, na de nem akármilyet - apait. Az apukája írta, ő pedig rajzolt hozzá malacot. Meg fatörzset - akarom mondani krokodilt. De inkább olvassátok el...
Wesztl László: A kismalac és a krokodil A kis tó partjára jártak az állatok inni, mert szép tiszta volt a vize és
ráadásul szép kövér fű nőtt arrafelé. Szívesen jöttek ide az őzek, a szarvasok, a nyulak. A parti sekély vízbe járt a malac dagonyázni, iszapfürdőt venni, és olyankor boldogan röfögve hempergőzött a puha sárban. Meg is jegyezte a többi állat, hogy olyan hangos, hogy még a madárcsicsergést se lehet hallani tőle. Néha azt is a szemére vetették, hogy a nagy pancsolással fölkavarja a vizet.
- Elég nagy a tó – szörcsögte – nem fontos pont az én fürdőmből inni.
Az állatok aztán nem is nagyon maradtak a közelében, hanem kicsit távolabb húzódtak tőle.
Egyszer a malacka, ahogy épp fürdeni, dagonyázni indult kedvenc pocsolyájába, furcsa szerzetet vett észre a vízben. Először azt hitte, hogy valami fatörzset döntött a vízbe a szél előző este, de aztán gondolkodni kezdett: - Hiszen tegnap nem is volt szél, ennek meg nincs is ága – libbentette meg füleit. Már éppen beletoccsant volna a vízbe, mikor valami furcsát vett észre.
- Nicsak, nocsak – röfincélte csak úgy magában – ez az izé, ez a fatörzs vagy mi, mintha pislogott volna, sőt, mintha úszna is, ami annál is furcsább, mert a tó vize áll. Tehát ha ez a valami mozog, akkor magától mozog, vagyis úszik. A malacka alapjában véve nagyon óvatos és ravasz állat volt, mert tudta, hogy ő a sár meg a pocsolya dacára nagyon jó ízű. Óvatosan elbújt a parti bozótban és figyelni kezdte az úszó, pislogó valamit. Jól is tette, mert egyszer csak az a valami megszólalt csak úgy mormogva, és a malacka tisztán hallotta, hogy azt dünnyögi:
- Agyő cirkusz
, idomár, isten veled szerepek, rabságom az oda már, ma valakit megeszek. Elég volt az utazás, végre vízben tocsogok, nincs több úton kocsizás, ma valakit bekapok.
- Aha – mondta magának a malacka – ez a valami megszökött, és most itt akar megtelepedni, ráadásul ez itt még be is akar kapni valakit. És ez a valaki akár én is lehetek – villant belé a felismerés – na, majd adok én neked megevést, meg bekapást. Szép csendesen visszaosont az erdőbe, és hamarosan egy kitömött zsákkal tért vissza.
- Na, ezt edd meg te „fatörzs”! – röfögte és óvatosan becsúsztatta a zsákot a tóba. Nem is kellett sokat várnia a malacnak, mert a krokodil – amit fatörzsnek nézett a malac – óvatosan elindult a zsák felé. Még a mormogása is hallatszott a csendben: - Jól van, te dagadt, csak lubickolj, én meg bekaplak! – Ezzel ráharapott a zsákra, ami azonnal kiszakadt, és töméntelen fűrészpor borult ki belőle.
- Jaj, jaj, mi ez? Juj, szálka ment a nyelvembe! – prüszkölt, krákogott, csapkodott a krokodil. A kismalac közben majdnem megszakadt a nevetéstől, még a könnye is kicsordult, úgy mulatott. A hangos nevetésre a többi állat is odaszaladt és rájuk is átragadt a malac vidámsága. Ott álltak a parton és hahotázva nézték, ahogy fülig fűrészporosan krákog a krokodil. Amikor lassan abbahagyták, a malac elmesélte, hogy mi történt. Az állatok szigorúan rászóltak a krokodilra:
- Igaz, hogy be akartál kapni valakit?
- Igaz - szipogta a krokodil.
- Elszöktél a cirkuszból?
- Elszöktem.
- Akkor most vissza is mész, te gonosz!
- De akkor megint muszáj lesz fellépni meg utazni, és én azt nem szeretem!
- Csak akkor maradhatsz, ha nem bántasz senkit! Megígéred?
- Megígérem!
Az állatok hagyták, hadd maradjon. A malacnak pedig mindenki hozott ajándékba zsenge kukoricát, ropogós makkot, amiért ilyen ravaszul túljárt a krokodil eszén.
