2011. február 28., hétfő

Pályázat - a második mese, rajzzal

Huhú, Eri írt egy mesét!! És Sári, egy igazi tündér rajzolt is hozzá. Így hát egy teljes, egész mesét mutatok be nektek.
Íme a mese - és a rajzok...

Mese a zöld tündérgúnyáról

Messze-messze egy nagyvárosban, hova széles utak vezetnek, él egy kicsi lány, Annamária. Odavan a tündérekért, a mesebeliekért és az álruhás, köztünk járó tündérekért is. Legkedvesebbje, szíve csücske Johanna, a kishúga.
Annamária titkos vágya volt, hogy szárnyat kaphasson, mint a nagyobb tündérek, és repkedhessen a virágos rét felett... Ezt a vágyát megérezte Édesanyukája, és titkos szervezkedésbe kezdett: valahol hallott az Asszonyról, aki tündérgúnyákkal és hozzá illő szárnyacskákkal látja el a tündéreket – őt kérte meg, varrjon kislányának is ilyet. Az Asszony mindig örömmel fogadta az efféle kéréseket, ő maga is két titkos tündérrel lakott egy fedél alatt, Sárával és Hannával.
Mikor nekilátott a kedves munkának, még nem sejtette, micsoda nehézségek várnak rá... A tündérszárny gondos előkészítése után a részek pontos összeillesztése következett volna, amikor a zümmögő varrógép egyszer csak ellenállt: szinte megtorpant és hátrafelé kezdett varrni! Az Asszony megijedt, tudta, ez nemcsak Annamária álmát fenyegeti, a többi tündérke jókedve is veszélybe került... Egy öreg, morgós és makacs varrógép még segített ezt a szárnyat elkészíteni, de ezután kerek-perec kijelentette, ő bizony nem dolgozik többé, az Asszony ne is próbálkozzon vele. Az Asszony szomorú lett, az elkészült szárnyacskát elküldte Annamária Édesanyjának, de a ruhácskát már nem tudta elvállalni, el se tudta képzelni, mikor és hogyan lesz képes újra varrni... ilyen makacs, önfejű gépekkel...
A szárny nagy boldogságot okozott Annamáriának, úgy érezte, már nem sok választja el attól, hogy tündér legyen! Fáradhatatlanul viselte játék közben, házimunka közben (mert sokat segített Édesanyukának), és szorgalmasan gyakorolt a varázspálcával is mindenféle kislányos varázslást: cukormázkészítést a sütikre, csilingelést a dalocskákhoz, csillámport a kishúga hajára...

Közben az Asszony varrógépei tovább makacskodtak, nem lehetett semmilyen módon hatni rájuk. Miattuk kénytelen volt minden kérést visszautasítani, pedig többen vágytak mindenféle hasznos és szép holmira. Ami nagyon fontos volt a háztartásban, kézzel öltögette össze, és egyre több időt töltött aprólékos, lassú kézimunkákkal, ami legalább egy kis örömöt okozott neki és feledtette bánatát.
Ám egyszer csak levelet kapott egy tündértől, ValaKicsodától, aki hallva szomorúságát, segíteni szeretett volna rajta: megajándékozta őt egy zümmögő, szorgalmas, erős varrógéppel! Cserébe azt kérte, az örömét szórja szét a világban, adja tovább a sok szomorkodó embernek... Az Asszony nagyon boldog lett, terveket és színes álmokat szövögetett, miközben előkészítette az új gépecske helyét. Amikor a gép megérkezett, azt se tudta, mihez fogjon hozzá, annyi mindent szeretett volna egyszerre elkészíteni! Varrt virágos, puha párnákat a tündérei székecskéire, varrt új ruhát az asztalnak, megjavított pár régóta heverő holmit, és élvezte a finom, ám erőt sugárzó zümmögést, és csak varrt és varrt...
Ám egyszer csak, szinte egyszerre Annamária Édesanyjával, eszébe jutott a kis zöld tündérgúnya, amire oly régóta várt valahol messze-messze, egy nagyvárosban egy kicsi lány... Nosza nekiállt és vasalt és mért és szabott és varrt, csak úgy röpködtek a levegőben a finom kis csillámok és csilingeltek a tündérkacajok – újra tündérgúnya születik! Nem is tartott soká, elkészült a zöld kisruha, mindenki nagy örömére! Sárát érte a megtiszteltetés, hogy felpróbálja, zavarában nem is tudta, milyen tartás illik egy ilyen becses ruhácskához...
Az Asszony készített Annamáriának egy varázsvirágot is, melyet ha a ruhával együtt visel, mosolyt csal az emberek arcára, elűzve és elfeledtetve bánatukat.
Az Asszony szívét mély elégedettség és öröm járta át... rég érezte már ezt: teljesítette egy kicsilány álmát, aki tündérré szeretne válni, örömet szeretne adni...

2011. február 26., szombat

Járatom az agyam

Mostanában volt szerencsém megismerni néhány, a gyerekirodalomban jártas hozzáértő véleményét arról, hogy mi a célja a kortárs gyerekirodalomnak. Persze mindnyájan a saját szűrőnkön keresztül nézzük a világot, így mindaz, amit hallottam, engem is szubjektív módon érintett meg.
Persze mindenkinek, aki valamilyen formában a szolgáltatóiparban van (és itt most a meseírásra és rajzolásra is gondolok), fel kell vennie a ritmust, és piacképeset alkotni. De ha nem adom meg magam? Ha ragaszkodom a saját ritmusomhoz, mindahhoz, amiről hiszem, hogy nem rossz (még ha a piac szerint az is...)? Akkor vessek magamra, és úgy kell nekem, tudom.
Azt hiszem, kicsit elszomorodtam, mert olyan értékek közvetítésére is nagyon törekszik minden, ami kortárs, ami csak tovább hergeli az egyébként is lelkileg túlmozgásos, izgalom-orientált ifjúságot. Mert legtöbbször a cél a túl gyors, túl színes, túl intenzív. És amikor a csapból is ez folyik, akkor nem biztos, hogy azokat, akik még mesekönyvet ragadnak a kezükbe, őket is ilyennel kell "szinten tartani". Főképp, ha az olvasó egy gyerek. És megint csak a saját véleményemet írom.
Nem lehetne kicsit csitítani a gyerekeket? Nem elzárni őket a világtól, csak kevesebbet tenni rájuk - legalább addig, amíg nem vágja őket pofon felnőttként a realitás. De ez is csak a saját véleményem.
Mindazonáltal örülök, hogy van ez a blog. Olyan nyugalom szigete-féle. És örülök annak is, hogy kicsit lassabb életű írók-rajzolók-olvasók vannak itt. Bizonságot nyújtó közösség.
Köszönet érte nektek.

Pályázat - az első mese

Két napja kaptuk meg az első pályázatra szánt mesét Belindától. Nagyon várjuk, ki milyennek képzeli. Amennyiben elérte a szíveteket, illusztráljátok bátran. Aztán meglátjuk.
Íme a mese...

A Mackókirálynő érintése

Közeledik a tavasz. A Mackókirálynő palotájában nagy a sürgés-forgás, őfelsége ébredezik téli álmából. Pillangóvitézek színes raja repked a palota körül, tisztogatják és díszítik az ódon tornyokat, a veteményeskertben a kertészhernyók és százlábúak szántják a földet, a konyhában Zümbi méhecske-főszakács az ünnepi reggeli fogásait ellenőrzi. Mézeskalácsból készített, szebbnél szebb díszek fogadják majd az úrnőt az asztalnál, és kedvence, a mézespuszedli-torta frissen fejt tejecskével. A belső termekben Mon-Csi-Csi, az öreg, sokat tapasztalt udvarmester irányításával a ruhatárat frissítik, és Kabóca karmester intésére finoman erősödik a lágy ébresztőzene.
Őfelsége kinyitotta az egyik szemét - suttogva adják tovább az örömhírt a hálószoba ajtaja előtt tolongó udvarhölgyek és udvaroncok.
Éljenzés fogadja az ajtót kitáró Mon-Csi-Csit, a Mackókirálynő kilép hálóterméből, és üdvözli hűséges udvartartását. Csipeget a főszakács remekműveiből, a komornák kifényesítik selymes bundácskáját, eközben az udvarmester beszámol a palota eseménytelen téli álmáról.
Előáll a királynő könnyű fogata, és megkezdődik az ünnepi felvonulás. Amerre járnak, felgöngyölítik a hóleplet a kacagva búcsúzó jégtündérek, és a legfürgébb virágtündérek virágszőnyeget terítenek a helyére. A hóvirágok szirmai közül integet a többi, csak most ébredező tündér. Ahol a Mackókirálynő menete végighalad, a telet felváltja a tavasz. Őfelsége mosolya felmelegíti a tájat és az alattvalók szívét.
De nézd csak! Egy tövisbokrokkal benőtt kapuhoz érnek, amely mögött makacsul terpeszkedik a hólepel, sem madár, sem levél nem mozdul a kopár ágakon.
- Ki lakik itt? - kérdi a királynő. Rövid csend után Mon-Csi-Csi udvarmester felel.
- Belinda, a banya. Ne törődj vele, úrnőm - és intésére továbbindul a picit megszeppent menet.
Az est leszálltával elcsendesedik a palota, csak a királynő álmát őrző János bogár végzi a munkáját. De hiába a ringó baldachinos ágy, a lágyan zümmögő altatókórus, őfelsége nem tud aludni. Forgolódik, könnyek csillognak a bársonyos maciszemekben. Mindegyre a télbe fagyott kert körül járnak a gondolatai.
Hajnalban Mon-Csi-Csi udvarmester kopogásra ébred. Sötét lepelbe öltözött alak áll az ajtó előtt. Az öreg udvaronc majdnem ráförmed, de bár a macifüleket kámzsa rejti, a nagy, csillogó szemekről még idejében felismeri a királynőt.
- Úrnőm, te itt! E korai órán!
- Dolgom van, szeretném, ha elkísérnél.
- Ah - az öreg, keletről jött majom, aki már a nagy Panda király alatt is szolgált, udvaroncrutinnal pillanatok alatt felöltözik, és úrnője nyomában lohol.
- Felség, esedezem, mi ez a különös túra? Hová megyünk? Alázatosan kérem, ha lehetne, kicsit lassabban...
Milyen más ez a hajnali kirándulás, mint a tegnapi diadalmenet. Ám az apró macilábak eltökélten tapossák a göröngyös utat. Nem a hintó teszi az uralkodót, a maciszívben dől el, kiből lesz királynő.
Odaérve határozott mozdulattal belöki a rozzant kaput, és belép a tél kertjébe. Síri csönd és mozdulatlan egyhangúság fogadja őket. Az ösvény végén elhanyagolt kunyhó áll. A Mackókirálynő bekopogtat. Bentről először némaság, majd egy reszelős hang válaszol.
- Bárki vagy is, menj innen!
- A Mackókirálynő vagyok! Látni akarlak téged, Belinda anyó.
Erre már kinyílik a koszos kisablak, és egy bozontos, szurtos fej jelenik meg, arcából csak a nagy orr látszik. A királynő hirtelen ötlettel megérinti a maszatos orrot. Mon-Csi-Csi lélegzete hallhatóan elakad, a banya megmerevedik, és a csendben a ház belsejéből egy halk pendülés hallatszik. Belinda banya önmagának is váratlanul így szól.
- Na jó! Lépjetek be!
Odabent vad összevisszaság uralkodik. A házikó pont olyan elhanyagolt és piszkos, mint a rongyos házigazda.
- Miért nem engeded be a tavaszt? - a Mackókirálynő kérdése őszinte, és cseppet sem számon kérő. A nagy maciszemek a szurtos-kócos ábrázatot fürkészik kíváncsian.
- Nekem nem kell a te tavaszod! Tartsd meg magadnak! - a hetykének és határozottnak szánt válasz hogy, hogy nem, sírósra sikerül. A Maciúrnő közelebb lép, és apró mancsát a banya piszkos, remegő kezére teszi. Pang! - újabb pendülés hallatszik a hátsó szobából. Az első után a második pánt is lehull arról a szelencéről, amelybe Belinda a szívét zárta, és a köré fagyott jégréteg olvadni kezd.
Az anyó hirtelen szégyellni kezdi a piszkos padlót, a szakadt ruhát, a mocskos ablakokat és bútorokat. Az összekormozott tűzhelyen teavíz melegszik, de mibe öntse, hova ültesse a vendégeket? A Mackókirálynő megérzi, mi megy végbe a bozontos hajzat alatt, és indulni készül, de előtte hátraveti a csuklyáját, és puszit nyom a szurtos, öreg arcra. Ping - a harmadik pánt is lehull a szívet rejtő szelencéről, és a banyaszív dobogni kezd.
- Isten veled, kis királynő - a banya hangja bársonyosra szelídült. - Ugye meglátogatsz majd újra?
- Igen - szól a királynő egyszerűen, és int a tátott szájjal bámészkodó Mon-Csi-Csinek.
Három nap múlva a Mackókirálynő reggeli sétakocsikázása újra Belinda birtoka felé vezet. De micsoda változás! A kert fái virágba borultak terített asztalt nyújtva a madaraknak és a boldogan lakmározó rovaroknak, a gyepszőnyeg apró állatok otthonait rejti. A gyönyörűen kimeszelt házikót virágok veszik körül, a ragyogóan tiszta ablakok tárva, szellő játszik a frissen mosott csipkefüggönyökkel. És ki áll a kapuban integetve és mosolyogva a ropogósra keményített kötényben és vidám, pettyes főkötőben?
Belinda az, a banyatündér.

2011. február 23., szerda

Blogdíj

Hú, sorra kapjuk a díjakat - és nem tudom, mennyire vagyunk méltók rá. Mert ugyan nekem is sokfelé kell szakadnom, Mici meg csak bánatosan ücsörög mellettem, azért igyekszünk a blogot is ellátni. De sajnos magunk vagyunk rá, mert a potenciális közreműködők nem működnek közre. Például a pályázatban. Illetve ez így nem igaz, mert vannak, akik nagyon-nagyon készségesek (nekik ezúton is köszönjük), és ajánlanak fel díjakat, és küldenének rajzokat, ha lenne mihez ... - és itt a bibi. Nincs mihez rajzolni, ugyanis a mesélők túlságosan félénkek. "Hát hol vannak azok a mesék?!" - mennydörgi Mici a fülembe, és cibálja a kardigánom ujját. "Jó kérdés" - gondolom magamban, és ugyancsak csóválom a fejem. Mitől féltek, mesélők? Farkastól? És hol a farkas? Biztosan nem a bokorban, mert arról minden levél lehullott, csak észrevenném!
Szóval bátran írjatok. Olyan jó lenne.
Na de borúra derű!
Szóval, újból kaptunk blogdíjat, jó régen, Lekitől, aki virtuálisan ölel minket - és neki el is hisszük. Íme a blogdíjhoz tartozó szabályok (a blogdíjunk jobbra lent található):
Linkelj be öt embert akiknek továbbadod a díjat és indokold meg pár szóban, hogy miért is gondolod úgy, hogy odaadod nekik ezt a nem is díjat, hanem inkább ölelést, vagyis talán a legjobb szó erre, hogy egy "igazi dicséret és egy virtuális ölelés" .

1. Öleljük anyát, mert nagyon rászolgál és nem mellesleg egy tündér.
2. Öleljük Mamót, akit csak így online lehet, mert annyira ritkán látjuk - hüpp, hüpp...
3. Öleljük Erit, ha hozzáférünk a sok gyerektől, mert nincs olyan rosszkedv, amit pikkpakk el ne hessegessen.
4. Öleljük Mercit, mert megint eggyel több családtagunk lett vele.
5. És öleljük Timit (akinek bár nincs blogja, mégis mindenki ismeri), mert mindig van hozzánk egy jó szava.

És még egyszer köszönjük, Leki, hogy (megint) gondoltál ránk!

2011. február 10., csütörtök

Pályázat



Na de nem akármilyen. Mert mi írjuk ki, Micivel. Ha már kreatív bloggerek vagyunk, csináljunk is valami kreatívat.
Szóval. Bűbájos tündéri rövidke tavaszi mese kerestetik. A beküldött mesékhez keresünk illusztrációkat is, mindenki ahhoz a meséhez illusztrálhat, amelyik a legközelebb áll a szívéhez. Vagy történhet épp fordítva is. Egy megtetszett illusztrációhoz is lehet írni mesét. A beküldött munkák felkerülnek a blogra, és szavazásra bocsátjuk őket. A nyertes párost pedig megjutalmazzuk, méghozzá kollektívan. Ezúton várjuk a többi kreatív blogger felajánlását az első díjra (persze, ha díjaznátok a többi mesét, azt is lehet). A felajánlásokat is közzétesszük itt. Így mindenki boldog lesz.
A pályázat feltételei: 1. csak szívvel-lélekkel pályázz 2. tedd ki a blogodra, hogy hol pályázol vagy hol ajánlasz fel díjat 3. és linkeld be a blogodra mesetavilagba.blogspot.com oldalt.
A pályázat és a díjfelajánlás beküldési határideje 2011. március 31.

Szeretettel várunk mindnyájatokat!

Blogdíj

Töredelmesen bevallom, mostanában ritkán járok erre. Mici minden szabad időmet felemészti (de tényleg). Így adódott, hogy megvárakoztattam/tuk szegény nretzse, Pöszkét, aki ránk ruházott egy blogdíjat. Ezúton is köszönjük!
Azt hiszem, Pöszke nagyon szerethet minket, mert másodjára kapunk Kreatív Blogger díjat. És ez mindenképpen motivál.

A blogdíjhoz tartozó szabályok:
1. Megköszönöm annak, aki adta: köszönjük Pöszke.
2. Kiteszem a logót a blogba: azonnal kiszögezzük jobbra.
3. Belinkelem, akitől kaptam: Pöszke
4. Írok hét dolgot magamról:
1. Jelenleg nyulakat hímzek...
2. ... és apró madáretetőket.
3. Ludovico Einaudi zenéjére kelek.
4. Hamarosan elkészül egy Mici-féle nyuszibabám...
5. ... és egy képem is.
6. Szeretem a macskákat...
7. ... és Yann Tiersent.
5.Tovább adom hét bloggernek, linkkel:
1. xLeki http://xleki.blogspot.com/
2. Mamó http://mammka.blogspot.com/
3. Kiseri http://kiseri.blogspot.com/
4. Hanna http://borokasagok.blogspot.com/
5. Zsófi http://sophiagalyas.blogspot.com/
6. Barbi http://babikincsei.blogspot.com/
7. Julcsi http://pjulcsy.blogspot.com/