Blogdíj

Hú, sorra kapjuk a díjakat - és nem tudom, mennyire vagyunk méltók rá. Mert ugyan nekem is sokfelé kell szakadnom, Mici meg csak bánatosan ücsörög mellettem, azért igyekszünk a blogot is ellátni. De sajnos magunk vagyunk rá, mert a potenciális közreműködők nem működnek közre. Például a pályázatban. Illetve ez így nem igaz, mert vannak, akik nagyon-nagyon készségesek (nekik ezúton is köszönjük), és ajánlanak fel díjakat, és küldenének rajzokat, ha lenne mihez ... - és itt a bibi. Nincs mihez rajzolni, ugyanis a mesélők túlságosan félénkek. "Hát hol vannak azok a mesék?!" - mennydörgi Mici a fülembe, és cibálja a kardigánom ujját. "Jó kérdés" - gondolom magamban, és ugyancsak csóválom a fejem. Mitől féltek, mesélők? Farkastól? És hol a farkas? Biztosan nem a bokorban, mert arról minden levél lehullott, csak észrevenném!
Szóval bátran írjatok. Olyan jó lenne.
Na de borúra derű!
Szóval, újból kaptunk blogdíjat, jó régen, Lekitől, aki virtuálisan ölel minket - és neki el is hisszük. Íme a blogdíjhoz tartozó szabályok (a blogdíjunk jobbra lent található):
Linkelj be öt embert akiknek továbbadod a díjat és indokold meg pár szóban, hogy miért is gondolod úgy, hogy odaadod nekik ezt a nem is díjat, hanem inkább ölelést, vagyis talán a legjobb szó erre, hogy egy "igazi dicséret és egy virtuális ölelés" .

1. Öleljük anyát, mert nagyon rászolgál és nem mellesleg egy tündér.
2. Öleljük Mamót, akit csak így online lehet, mert annyira ritkán látjuk - hüpp, hüpp...
3. Öleljük Erit, ha hozzáférünk a sok gyerektől, mert nincs olyan rosszkedv, amit pikkpakk el ne hessegessen.
4. Öleljük Mercit, mert megint eggyel több családtagunk lett vele.
5. És öleljük Timit (akinek bár nincs blogja, mégis mindenki ismeri), mert mindig van hozzánk egy jó szava.

És még egyszer köszönjük, Leki, hogy (megint) gondoltál ránk!