2011. február 26., szombat

Pályázat - az első mese

Két napja kaptuk meg az első pályázatra szánt mesét Belindától. Nagyon várjuk, ki milyennek képzeli. Amennyiben elérte a szíveteket, illusztráljátok bátran. Aztán meglátjuk.
Íme a mese...

A Mackókirálynő érintése

Közeledik a tavasz. A Mackókirálynő palotájában nagy a sürgés-forgás, őfelsége ébredezik téli álmából. Pillangóvitézek színes raja repked a palota körül, tisztogatják és díszítik az ódon tornyokat, a veteményeskertben a kertészhernyók és százlábúak szántják a földet, a konyhában Zümbi méhecske-főszakács az ünnepi reggeli fogásait ellenőrzi. Mézeskalácsból készített, szebbnél szebb díszek fogadják majd az úrnőt az asztalnál, és kedvence, a mézespuszedli-torta frissen fejt tejecskével. A belső termekben Mon-Csi-Csi, az öreg, sokat tapasztalt udvarmester irányításával a ruhatárat frissítik, és Kabóca karmester intésére finoman erősödik a lágy ébresztőzene.
Őfelsége kinyitotta az egyik szemét - suttogva adják tovább az örömhírt a hálószoba ajtaja előtt tolongó udvarhölgyek és udvaroncok.
Éljenzés fogadja az ajtót kitáró Mon-Csi-Csit, a Mackókirálynő kilép hálóterméből, és üdvözli hűséges udvartartását. Csipeget a főszakács remekműveiből, a komornák kifényesítik selymes bundácskáját, eközben az udvarmester beszámol a palota eseménytelen téli álmáról.
Előáll a királynő könnyű fogata, és megkezdődik az ünnepi felvonulás. Amerre járnak, felgöngyölítik a hóleplet a kacagva búcsúzó jégtündérek, és a legfürgébb virágtündérek virágszőnyeget terítenek a helyére. A hóvirágok szirmai közül integet a többi, csak most ébredező tündér. Ahol a Mackókirálynő menete végighalad, a telet felváltja a tavasz. Őfelsége mosolya felmelegíti a tájat és az alattvalók szívét.
De nézd csak! Egy tövisbokrokkal benőtt kapuhoz érnek, amely mögött makacsul terpeszkedik a hólepel, sem madár, sem levél nem mozdul a kopár ágakon.
- Ki lakik itt? - kérdi a királynő. Rövid csend után Mon-Csi-Csi udvarmester felel.
- Belinda, a banya. Ne törődj vele, úrnőm - és intésére továbbindul a picit megszeppent menet.
Az est leszálltával elcsendesedik a palota, csak a királynő álmát őrző János bogár végzi a munkáját. De hiába a ringó baldachinos ágy, a lágyan zümmögő altatókórus, őfelsége nem tud aludni. Forgolódik, könnyek csillognak a bársonyos maciszemekben. Mindegyre a télbe fagyott kert körül járnak a gondolatai.
Hajnalban Mon-Csi-Csi udvarmester kopogásra ébred. Sötét lepelbe öltözött alak áll az ajtó előtt. Az öreg udvaronc majdnem ráförmed, de bár a macifüleket kámzsa rejti, a nagy, csillogó szemekről még idejében felismeri a királynőt.
- Úrnőm, te itt! E korai órán!
- Dolgom van, szeretném, ha elkísérnél.
- Ah - az öreg, keletről jött majom, aki már a nagy Panda király alatt is szolgált, udvaroncrutinnal pillanatok alatt felöltözik, és úrnője nyomában lohol.
- Felség, esedezem, mi ez a különös túra? Hová megyünk? Alázatosan kérem, ha lehetne, kicsit lassabban...
Milyen más ez a hajnali kirándulás, mint a tegnapi diadalmenet. Ám az apró macilábak eltökélten tapossák a göröngyös utat. Nem a hintó teszi az uralkodót, a maciszívben dől el, kiből lesz királynő.
Odaérve határozott mozdulattal belöki a rozzant kaput, és belép a tél kertjébe. Síri csönd és mozdulatlan egyhangúság fogadja őket. Az ösvény végén elhanyagolt kunyhó áll. A Mackókirálynő bekopogtat. Bentről először némaság, majd egy reszelős hang válaszol.
- Bárki vagy is, menj innen!
- A Mackókirálynő vagyok! Látni akarlak téged, Belinda anyó.
Erre már kinyílik a koszos kisablak, és egy bozontos, szurtos fej jelenik meg, arcából csak a nagy orr látszik. A királynő hirtelen ötlettel megérinti a maszatos orrot. Mon-Csi-Csi lélegzete hallhatóan elakad, a banya megmerevedik, és a csendben a ház belsejéből egy halk pendülés hallatszik. Belinda banya önmagának is váratlanul így szól.
- Na jó! Lépjetek be!
Odabent vad összevisszaság uralkodik. A házikó pont olyan elhanyagolt és piszkos, mint a rongyos házigazda.
- Miért nem engeded be a tavaszt? - a Mackókirálynő kérdése őszinte, és cseppet sem számon kérő. A nagy maciszemek a szurtos-kócos ábrázatot fürkészik kíváncsian.
- Nekem nem kell a te tavaszod! Tartsd meg magadnak! - a hetykének és határozottnak szánt válasz hogy, hogy nem, sírósra sikerül. A Maciúrnő közelebb lép, és apró mancsát a banya piszkos, remegő kezére teszi. Pang! - újabb pendülés hallatszik a hátsó szobából. Az első után a második pánt is lehull arról a szelencéről, amelybe Belinda a szívét zárta, és a köré fagyott jégréteg olvadni kezd.
Az anyó hirtelen szégyellni kezdi a piszkos padlót, a szakadt ruhát, a mocskos ablakokat és bútorokat. Az összekormozott tűzhelyen teavíz melegszik, de mibe öntse, hova ültesse a vendégeket? A Mackókirálynő megérzi, mi megy végbe a bozontos hajzat alatt, és indulni készül, de előtte hátraveti a csuklyáját, és puszit nyom a szurtos, öreg arcra. Ping - a harmadik pánt is lehull a szívet rejtő szelencéről, és a banyaszív dobogni kezd.
- Isten veled, kis királynő - a banya hangja bársonyosra szelídült. - Ugye meglátogatsz majd újra?
- Igen - szól a királynő egyszerűen, és int a tátott szájjal bámészkodó Mon-Csi-Csinek.
Három nap múlva a Mackókirálynő reggeli sétakocsikázása újra Belinda birtoka felé vezet. De micsoda változás! A kert fái virágba borultak terített asztalt nyújtva a madaraknak és a boldogan lakmározó rovaroknak, a gyepszőnyeg apró állatok otthonait rejti. A gyönyörűen kimeszelt házikót virágok veszik körül, a ragyogóan tiszta ablakok tárva, szellő játszik a frissen mosott csipkefüggönyökkel. És ki áll a kapuban integetve és mosolyogva a ropogósra keményített kötényben és vidám, pettyes főkötőben?
Belinda az, a banyatündér.

3 megjegyzés:

Piroska írta...

Engem is megérintett ez a mese!
Pirimami

Belinda írta...

Köszi! :)

norono írta...

Nagyon, nagyon tetszik ez a mese! Köszönöm!