Kedves Mici!
Ezt a mesét 20 évvel ezelőtt találtam ki, mivel az akkor 3 éves kisfiam nem volt hajlandó semmiféle mesét meghallgatni. Verseket, mondókákat, azt igen!
Nagycsoportos korában – 5 és fél évesen – folyékonyan olvasta az „Indul a bakterház”-at, elsős korában pedig az Egri csillagok”-at.
No én sem éltem soha mesevilágban, de kénytelen voltam kitalálni egyet, amit a gyermekem örömmel fogadott, és bizony minden este ezt követelte! Amíg ez nem volt, Zelk Zoltán verseit olvasgattam neki. Azóta sem vett mesekönyvet a kezébe, de más fajtát azt sokat.
A történetem egyébként nem mese, mert az eperfa a mai napig itt áll a ház előtt, azóta se ment sehova! :) De nem is úgy jött ide, hanem hajdanában a nagyszüleim ültették. Sajnos egyre jobban korhad a belseje, de a rigók még mindig benne költenek.
Ez tehát tulajdonképpen igaz mese, de remélem közlésre megfelel!
Piroska
Az eperfa meséje
Hol volt, hol nem volt, a hegyeken is túl, az Alföld közepén, az út szélén nőtt egy eperfa.
Nem akármilyen eperfa volt ám ez! Hatalmas lombja alatt megpihenhetett volna akár egy óvoda gyermekcsapata is. A termése mézédesre érett, az arra járó emberek szedtek is belőle mindig, hogy szomjukat oltsák vele. A méhek és darazsak is boldogan dongták körül a lehullott termést, szívogatva finom, édes nedvét. Arra járt néha egy őzike is, meg néhány nyuszi, no meg egy fácán-anyuka a kiscsibéivel, és ők is mind jól lakhattak a finom termésből. Utána pihentek egyet, majd tovább mentek. A madarak sem hagyták ki ezt a különleges fát! Sőt, egy rigópár fészket rakott az odvában, s ott költötte ki fiókáit. Egy közelben lakó anyóka pedig epermézet készített a finom termésből. Receptjét már csak ő ismerte a környéken, ezért – őrizvén a hagyományokat – minden évben készített télire való csemegét.
Az eperfa pedig unta már az egészet, hiszen igencsak különleges fa volt ám! Ezt senki sem tudta, de honnan is tudhatná ezt egy földi halandó! Tudott járni, beszélni, gondolkodni! Egy nap azonban rettenetesen elege lett az egy helyben állásból, s így szólt:
- Lassan megöregszem már, de még nem tettem semmi fontosat, semmi érdekeset. Ugyan sokan megfordulnak körülöttem, örülnek létemnek, de most már tovább akarok menni! Valakinek nagy-nagy örömet kell szereznem, olyan nagyot, amilyet még soha életemben nem sikerült! -
Elindult hát a nagy útra, szép lassan, úgy ráérősen. Maga mögött hagyott falut, várost, közben kicsit el is fáradt, ám ezt nem mutatta senkinek. Ment, mendegélt, és egyszer csak egy nagy síkság közepén megakadt a szeme egy házon. Közelebb lépegetve látta, hogy a ház előtt a homokban játszik egy kisfiú, akinek nagyon melege lehet, hiszen a Nap süt, hét ágra! Fa már nincs a ház körül, mert az emberek kivágták tüzelőnek. Veteményes kert lett helyette, no meg dísz kert. Fiatal facsemetét – sajnos – eszükbe sem jutott ültetni, helyettük díszbokrokat, egy két örökzöldet tettek a földbe. Igen ám, de azok meg nem hajlandók gyorsan magasra nőni! A kisfiú játszott, verejtékével öntözve a homokot, csak időnként nyafogott, mert szívesebben maradt volna a hűvös szobában. Ott építőkockáiból építhetett volna várat, sőt egy egész várost is! Ám anyukája mindig biztatta:
- Kisfiam! Sokat legyél a friss levegőn, hiszen így leszel majd erős és egészséges! -
Meghallotta ezt az eperfa, mert hallott is, nem csak látott. Odament, az ágait széttárta a homokozó felett, beárnyékolva szinte az egész udvart! A kisfiú most már boldogan játszott, élvezve a hűs árnyékot. Örömében néha, a fára nevetve még dalolt is! Olyan egyszerű dalocskát, amit az anyukájától tanult. Az eperfa pedig látva az óriási boldogságot, így szólt:
- Végre megtaláltam az igazi helyemet! Örömet szerzek egy kisfiúnak – hát kell ennél több? Ezért itt is maradok végleg a ház előtt! Ha pedig az emberek jönnek fűrésszel felszerelve, biztosan tudom, hogy a kisfiú megvéd majd engem! -
Azóta is ott áll az eperfa a ház előtt, és a rigópár is minden évben ott költi ki fiókáit.
Aki pedig mindezt nem hiszi, ajánlom, járjon utána! :)
Köszönjük neked, Piroska! Várjuk a többi mesét és rajzot.
Ja, és a picike képen ez az eperfa látható - az igazi. Bizony.
Az írókról bővebben jobbra fönt olvashattok.
Ezt a mesét 20 évvel ezelőtt találtam ki, mivel az akkor 3 éves kisfiam nem volt hajlandó semmiféle mesét meghallgatni. Verseket, mondókákat, azt igen!
Nagycsoportos korában – 5 és fél évesen – folyékonyan olvasta az „Indul a bakterház”-at, elsős korában pedig az Egri csillagok”-at.
No én sem éltem soha mesevilágban, de kénytelen voltam kitalálni egyet, amit a gyermekem örömmel fogadott, és bizony minden este ezt követelte! Amíg ez nem volt, Zelk Zoltán verseit olvasgattam neki. Azóta sem vett mesekönyvet a kezébe, de más fajtát azt sokat.
A történetem egyébként nem mese, mert az eperfa a mai napig itt áll a ház előtt, azóta se ment sehova! :) De nem is úgy jött ide, hanem hajdanában a nagyszüleim ültették. Sajnos egyre jobban korhad a belseje, de a rigók még mindig benne költenek.
Ez tehát tulajdonképpen igaz mese, de remélem közlésre megfelel!
Piroska
Az eperfa meséje
Hol volt, hol nem volt, a hegyeken is túl, az Alföld közepén, az út szélén nőtt egy eperfa.
Nem akármilyen eperfa volt ám ez! Hatalmas lombja alatt megpihenhetett volna akár egy óvoda gyermekcsapata is. A termése mézédesre érett, az arra járó emberek szedtek is belőle mindig, hogy szomjukat oltsák vele. A méhek és darazsak is boldogan dongták körül a lehullott termést, szívogatva finom, édes nedvét. Arra járt néha egy őzike is, meg néhány nyuszi, no meg egy fácán-anyuka a kiscsibéivel, és ők is mind jól lakhattak a finom termésből. Utána pihentek egyet, majd tovább mentek. A madarak sem hagyták ki ezt a különleges fát! Sőt, egy rigópár fészket rakott az odvában, s ott költötte ki fiókáit. Egy közelben lakó anyóka pedig epermézet készített a finom termésből. Receptjét már csak ő ismerte a környéken, ezért – őrizvén a hagyományokat – minden évben készített télire való csemegét.
Az eperfa pedig unta már az egészet, hiszen igencsak különleges fa volt ám! Ezt senki sem tudta, de honnan is tudhatná ezt egy földi halandó! Tudott járni, beszélni, gondolkodni! Egy nap azonban rettenetesen elege lett az egy helyben állásból, s így szólt:
- Lassan megöregszem már, de még nem tettem semmi fontosat, semmi érdekeset. Ugyan sokan megfordulnak körülöttem, örülnek létemnek, de most már tovább akarok menni! Valakinek nagy-nagy örömet kell szereznem, olyan nagyot, amilyet még soha életemben nem sikerült! -
Elindult hát a nagy útra, szép lassan, úgy ráérősen. Maga mögött hagyott falut, várost, közben kicsit el is fáradt, ám ezt nem mutatta senkinek. Ment, mendegélt, és egyszer csak egy nagy síkság közepén megakadt a szeme egy házon. Közelebb lépegetve látta, hogy a ház előtt a homokban játszik egy kisfiú, akinek nagyon melege lehet, hiszen a Nap süt, hét ágra! Fa már nincs a ház körül, mert az emberek kivágták tüzelőnek. Veteményes kert lett helyette, no meg dísz kert. Fiatal facsemetét – sajnos – eszükbe sem jutott ültetni, helyettük díszbokrokat, egy két örökzöldet tettek a földbe. Igen ám, de azok meg nem hajlandók gyorsan magasra nőni! A kisfiú játszott, verejtékével öntözve a homokot, csak időnként nyafogott, mert szívesebben maradt volna a hűvös szobában. Ott építőkockáiból építhetett volna várat, sőt egy egész várost is! Ám anyukája mindig biztatta:
- Kisfiam! Sokat legyél a friss levegőn, hiszen így leszel majd erős és egészséges! -
Meghallotta ezt az eperfa, mert hallott is, nem csak látott. Odament, az ágait széttárta a homokozó felett, beárnyékolva szinte az egész udvart! A kisfiú most már boldogan játszott, élvezve a hűs árnyékot. Örömében néha, a fára nevetve még dalolt is! Olyan egyszerű dalocskát, amit az anyukájától tanult. Az eperfa pedig látva az óriási boldogságot, így szólt:
- Végre megtaláltam az igazi helyemet! Örömet szerzek egy kisfiúnak – hát kell ennél több? Ezért itt is maradok végleg a ház előtt! Ha pedig az emberek jönnek fűrésszel felszerelve, biztosan tudom, hogy a kisfiú megvéd majd engem! -
Azóta is ott áll az eperfa a ház előtt, és a rigópár is minden évben ott költi ki fiókáit.
Aki pedig mindezt nem hiszi, ajánlom, járjon utána! :)
Köszönjük neked, Piroska! Várjuk a többi mesét és rajzot.
Ja, és a picike képen ez az eperfa látható - az igazi. Bizony.
Az írókról bővebben jobbra fönt olvashattok.
6 megjegyzés:
:):):):)
Köszönöm :) Jó volt olvasni :)
Igen! E mese nem mese! Én, a Piroska párja, akkor találkoztam elöszőr ezzel a mesével, mikor a fiunk egyszer velem maradt otthon kettesben estére, és ezt kérte:
-Apa! Csak az eperfa mesét akarom!
De mivel én még akkor ezt nem ismertem, kicsi sírás lett a vége! :(
Így e nem mese szerzője egyedül Piroska!
Laci
Mai esti mesénk (is) ez volt Piroska!
Köszönjük! :)
Köszönöm a mesét!!!!!Nagyon kedves volt!!!!!Szeretem.....
Köszönöm a véleményeteket! Mondjátok a mesémet a gyerkőcöknek, idővel majd szaporodni fognak.
nagyon szeretem ezt a mesét!sokszor elolvasom!
Oscar Wildre emlékeztet...:)
olyan kedves
Megjegyzés küldése