2010. november 7., vasárnap

Angéla mesél

Pénteken érkezett ez a mese, Angélától. Olvassátok szeretettel és rajzoljatok hozzá.

Szervusztok!

Az oldalatokra Vesztl Fanni nyomán találtam. Küldök mesét én is - ha tetszik, és fölteszitek, örülni fogok! Különben meg: remek kezdeményezés az oldalatok!
Szép és vidám napokat!

Emánuel és Fülöp

A kerti törpét Emánuelnek hívták - a Manó becenevet a leghatározottabban kikérte magának. A Lappantyú utcai kertben évente megrendezésre kerülő önfegyelmi versenyt két évtizede mindig ő nyerte. (Kerti törpe ugyanis csak olyan törpéből lehet, akinek átlagon felüli az önfegyelme: tilos mozdulni esőben, hóban, tikkasztó hőségben; a kerti törpe nem tüsszenthet, ha az orrára száll egy légy; nem kuncoghat, akkor sem, ha rosszindulatú vakondokok csiklandozzák a talpát, és nem bámulhat pillangók után!) Emánuelt a legnagyobb önfegyelemmel rendelkező kerti törpék között tartották számon a Lappantyú utcában (pontosabban: a Lappantyú utca nyolcadik házának kertjében, mindjárt az erdő mellett), amire rettenetesen büszke is volt - bár ez sem látszott rajta. Egyáltalán:
húsz éve
soha
senki
nem látta
mozdulni,
lélegezni,
pislogni
egy icipicit sem!
Még az önfegyelmi verseny díjátadóinak idejére sem volt hajlandó kilépni szoborszerű állapotából!
A Lappantyú utcai kert törpéi őszintén csodálták Emánuelt - de csöppet sem szerették, mert az abszolút bajnok annyira az önfegyelmi versenynek szentelte életét, hogy már olyankor sem mozdult meg, amikor egy átlagos kerti törpe azonnal és gondolkodás nélkül rohant volna. Vészhelyzet esetén, tudniillik, egy kerti törpének kutya kötelessége segíteni. És vészhelyzet gyakran adódik egy kertben. Mikor pocsolyába pottyannak az elővigyázatlan katicák, például. Ilyenkor egy magára valamit is adó kerti törpe azonnal akcióba lendül. Amikor senki nem néz oda, sitty-sutty, kimenti a pocsolyából a pórul járt katicát, aztán gyorsan visszaáll a helyére.
Nem így Emánuel! A környékén balesetet szenvedett katicákat húsz éve mindig más menti meg helyette.
- Önző vagy, Emánuel, nagyon önző! - sóhajt ilyenkor a kert legöregebb törpéje, de Emánuel ekkor sem válaszol, és a bűntudat legkisebb jelét sem mutatja. Csak áll, rendületlenül.

Fülöp, a bagolyfióka, a Lappantyú utca melletti erdőben látta meg a holdvilágot; itt élt, amióta az eszét tudta; történetünk kezdetén már kisuhudás volt - azaz: uhu óvodás. Ahogy a legtöbb gyerek általában, ő is nagyon utált aludni. S mert az uhuk nappal alszanak, Fülöp a nappalt utálta úgy, ahogy sok embergyerek az éjszakát. Egyébként a nappali fény annyira bántotta a szemét a legszürkébb, legborúsabb időben is, hogy semmihez se tudott fogni az álmatlanság hosszú órái alatt - csak kuporgott vaksin az anyja mellett, és türelmetlenül várta az alkonyt.
Aztán anyukája, egy éjszakai élelemszerző körútja során, talált az erdőben egy napszemüveget. Fülöp elkérte tőle, a csőrére illesztette, és meglepődve tapasztalta, hogy a sötét még sötétebbnek látszik a lencséken keresztül.
A következő álmatlan nappal újabb felfedezést hozott: Fülöp rájött, hogy a napszemüveg lehetővé teszi számára a nyitott szemmel történő közlekedést, a legverőfényesebb időben is. Rendkívül boldog lett, mert ez azt jelentette, hogy többé nem kell végigszenvednie az álmatlanság hosszú óráit: a napszemüvegnek hála, fölfedezhet egy, az uhuk számára eleddig ismeretlen világot! Ettől kezdve, amíg anyukája aludt, ő nagy (és egyre nagyobb) sétákat tett, napszemüveggel a csőrén. Kezdetben csak az erdőben, a családi odú közelében csatangolt, néhány hét elteltével azonban már a Lappantyú utcába is kimerészkedett.

Így esett, hogy egy reggel betévedt az utca nyolcadik házának tágas, törpékkel teli kertjébe. A kerítéshez legközelebb épp Emánuel állt. Fülöp közvetlenül előtte landolt, és először nagyon megijedt, mert még nem találkozott kerti törpével. (Emánuel, egyébként, nagyjából akkora lehetett, mint ő.)
- Szia! - lehelte Fülöp bizonytalanul. A törpe fizimiskája azt súgta, hogy "csókolom"-mal kellett volna köszönnie - ám a törpe magassága teljesen összezavarta.
Minthogy Emánuel nem felelt és nem mozdult, Fülöp, úgy fél perc elteltével, vette magának a bátorságot, és óvatosan körbejárta a törpét. Emánuelnek szeme sem rebbent.
- Fülöp vagyok! - próbálkozott a kis bagoly, most már sokkal hangosabban. - Itt lakom az erdőben.
Emánuel nem mozdult.
- Nem szeretek aludni - folytatta zavartalanul Fülöp - De anyukámtól kaptam ezt a jó kis napszemüveget, amivel nappal is tudok nézni... Akarod, hogy megmutassam, hogy ugye milyen gyönyörű? - azzal egy pillanatra levette csőréről.
Emánuel rá se hederített a madárkára, aki vaksin és csupa jószándékkal addig nyújtogatta felé a napszemüveget, míg végül az lepottyant, és egy buckán megpattanva landolt a földön - pár méterre Fülöptől.
- Ó, jaj! - mondta Fülöp, bal szárnyát a szeme elé kapva - Segítenél egy kicsit? Napszemüveg nélkül egyáltalán nem látok! Összeszorítja a szememet a fény!
Emánuel meg se rezdült. Fülöp picit előrehajolt, jobb szárnyával a talajt sepregette, de persze nem akadt kezébe a napszemüveg. Egyre türelmetlenebb és kétségbeesettebb lett.
- Szemüveg nélkül nem fogok hazatalálni! - Már majdnem sírt. - Bocsánat! Légy szíves! Egy picikét fogd meg a kezem! - nyújtogatta jobb szárnyát Emánuel felé, aztán, minthogy válasz továbbra sem érkezett, egyre riadtabb és céltalanabb forgolódásba kezdett, össze-vissza kaszálva a jobb szárnyával.
Végül elkaszálta az önfegyelmi verseny húsz éve mozdulatlan bajnokát is.
Emánuel földre zuhant, pocákosságában is szálfa egyenesen.
A Lappantyú utcai kert törpéi, - akik eddig élénk szemmozgásokkal követték az eseményeket, de (mivel közvetlen életveszély esete nem forgott fenn) nem avatkoztak közbe -, most kerti törpei minőségüket semmibe véve kezdtek egyszerre ugrálni, hadonászni és kiabálni, olyasmiket, hogy:
- Láttátok! Megmozdult! MEGMOZDULT!!!
Emánuel ezt hallva gondolkodás nélkül pattant fel, és kezdett magából kikelve ordítani és toporzékolni.
- Én nem mozdultam meg, nem mozdultam meg, nem mozdultam meg! - üvöltötte ellilult fejjel, torkaszakadtából... Aztán elhallgatott, mert rádöbbent, hogy, ha az előbb nem is, most már valóban mozog - és, sajnos, teljesen önállóan.
Tehetetlen mérgében rátaposott a napszemüvegre, aztán elkapta a Fülöp korábban hasztalanul kínálgatott jobb szárnyát, és nagy dérrel-dúrral visszarángatta a Lappantyú utca melletti erdőbe, egészen a családi odúig.

Mit mondhatnék? Jó barátok lettek. Persze nem azonnal! Időbe telt, amíg meg tudtak bocsátani egymásnak: Emánuel Fülöpnek, amiért végérvényesen búcsút kellett vennie az önfegyelmi verseny elveszíthetetlennek hitt bajnoki címétől - Fülöp pedig Emánuelnek, amiért összetaposta a napszemüvegét.
Emánuel rövid időn belül a legfegyelmezetlenebb törpe lett a Lappantyú utcai kertben. A Kerti Törpe Bizottság (KTB) több alkalommal tárgyalta visszafokozását egyszerű törpévé, ám a dologból soha nem lett semmi - mert Emánuel, mióta nem volt bajnok, nagy népszerűségre tett szert. Nem csupán azért, mert egy átlagos kerti törpét könnyebb szeretni, mint egy bajnoki címétől megfoszthatatlan idolt... Hogy mást ne említsek: elsőként ugrott, ha pocsolyába esett egy katicabogár.
Nyári éjjeleken, amikor a Lappantyú utca 8-ban nyugovóra tértek a háziak, Emánuel hanyatt feküdt a fűben, és a csillagokat bámulta. Ilyenkor rendszerint társasága is akadt Fülöp személyében, aki két vadászgyakorlat között látogatta meg a kerti törpét. Fülöp egyébként rendszeres éjszakai vadászatainak köszönhetően, egy ideje nem szenvedett álmatlanságban, így nem szorult többé napszemüvegre sem. Rebesgetik, hogy rövidesen kitűnő vadász lesz belőle.
A nagy uhudai bajnokságot mindenesetre már megnyerte.

Az írókról bővebben jobbra fönt olvashattok.

5 megjegyzés:

Sor Mole írta...

ez nagyon tetszik!

Timi írta...

Nagyon aranyos mese! Köszönjük!!!

B írta...

:):):)
Nagyon tetszik! Kertitörpés mese, telitalálat. Humor, érzelmek, nem szokványos alakok!
Gratulálok!

Badacsonyi Angéla írta...

Köszönöm! És nagyon örülök! :)

Belinda írta...

:) Vajon milyen lesz az illusztráció!:)