Megint kaptam egy mesét Bogitól, aki amellett, hogy elkezdte az iskolát szeptemberben (őszinte részvétünk...), mesét is ír, bizony. Nekem nagyon kedvesek ezek, és azt hiszem, nagyon is felismerhetőek. Amolyan félreérthetetlenül Bogi-mesék.
Szóval Bogi írt nekünk, és nagyon szeretné - de inkább idézem a levelét: "U.i. örülnék, ha valaki lerajzolná őket, az olyan jó lenne. Én verseket szoktam rajzolni, leginkább Tóth Árpádot ( Ő a kedvencem), de a saját írással nehezebb :)"
Tehát gyerünk, gyerünk.
Könnytolvajok
Apró, megszokottnak nem nevezhető társaság az övéké. Kövér kis testükkel, hosszú kezükkel és lábukkal elég elképesztő látványt nyújtanak. Az ezerszínű sipkáikról nem is beszélve. Ott laknak a kamra legfelső polcán, a lekváros bödön mögött. Esténként lemásznak a lakhelyükről, ki ügyesebben, ki ügyetlenebbül. Kisurrannak a kamraajtó résén és indulnak, hogy elvégezzék a feladatukat. A hallásuk vezérli őket. Mintha egy mélabús harangjáték szólna, olyan hangot hallanak, ha valaki sír. Sietnek a kertek alatt, pókhálók közt, szőnyegek alatt pincébe, padlásra, kis sötét szobába, kastélyba. Futnak, hogy összegyűjtsék a könnyeket. Mikor meglátnak egy síró, rívó, vagy épp csak pityergő arcot, kitárják apró zsákjuk száját és belegurul minden, ami fájt. Ezer meg ezer embert lopnak meg addig, amíg a Hold az úr. Ám mikor meghallják a Nap ásítását, ismét sietősre fogják. Pincéből, padlásról, kis sötét szobából, kastélyból a kertek alatt, pókhálók közt, szőnyegek alatt futnak vissza a kamrába. Hosszú karjaikkal húzzák-vonják zsákjaikat fel, a legfelső polcra. A harsány kis társaság ekkorra elcsendesedik, hangtalanul lerakják ezerszín sipkáikat a fal mellé, szépen sorba. Jól megrakott zsákjaikat a hátukra veszik, és óvatosan lecipelik őket, vigyázva arra, hogy egy csepp se vesszen el belőlük. Most olyan földek felé indulnak, amit zöld pázsit borít. Csendben lépkednek, majd fejet hajtanak a fűszálak előtt és elengedik a zsákok száját. A tengernyi könnycsepp szerteszét gurul a gyepen, mint megannyi apró kincs.
Az írókról bővebben jobbra fönt olvashattok.
Szóval Bogi írt nekünk, és nagyon szeretné - de inkább idézem a levelét: "U.i. örülnék, ha valaki lerajzolná őket, az olyan jó lenne. Én verseket szoktam rajzolni, leginkább Tóth Árpádot ( Ő a kedvencem), de a saját írással nehezebb :)"
Tehát gyerünk, gyerünk.
Könnytolvajok
Apró, megszokottnak nem nevezhető társaság az övéké. Kövér kis testükkel, hosszú kezükkel és lábukkal elég elképesztő látványt nyújtanak. Az ezerszínű sipkáikról nem is beszélve. Ott laknak a kamra legfelső polcán, a lekváros bödön mögött. Esténként lemásznak a lakhelyükről, ki ügyesebben, ki ügyetlenebbül. Kisurrannak a kamraajtó résén és indulnak, hogy elvégezzék a feladatukat. A hallásuk vezérli őket. Mintha egy mélabús harangjáték szólna, olyan hangot hallanak, ha valaki sír. Sietnek a kertek alatt, pókhálók közt, szőnyegek alatt pincébe, padlásra, kis sötét szobába, kastélyba. Futnak, hogy összegyűjtsék a könnyeket. Mikor meglátnak egy síró, rívó, vagy épp csak pityergő arcot, kitárják apró zsákjuk száját és belegurul minden, ami fájt. Ezer meg ezer embert lopnak meg addig, amíg a Hold az úr. Ám mikor meghallják a Nap ásítását, ismét sietősre fogják. Pincéből, padlásról, kis sötét szobából, kastélyból a kertek alatt, pókhálók közt, szőnyegek alatt futnak vissza a kamrába. Hosszú karjaikkal húzzák-vonják zsákjaikat fel, a legfelső polcra. A harsány kis társaság ekkorra elcsendesedik, hangtalanul lerakják ezerszín sipkáikat a fal mellé, szépen sorba. Jól megrakott zsákjaikat a hátukra veszik, és óvatosan lecipelik őket, vigyázva arra, hogy egy csepp se vesszen el belőlük. Most olyan földek felé indulnak, amit zöld pázsit borít. Csendben lépkednek, majd fejet hajtanak a fűszálak előtt és elengedik a zsákok száját. A tengernyi könnycsepp szerteszét gurul a gyepen, mint megannyi apró kincs.
Az írókról bővebben jobbra fönt olvashattok.
1 megjegyzés:
gyönyörű! kár hogy ilyen rövidke,olvastam volna még...:)
Megjegyzés küldése